168 Óra – Kiállítás, album ajánló

Hajózni muszáj!

Hevesen építik olyan céltudatosan, határozottan a pályájukat, mint Győri Márton. Mire krisztusi korba ért, minden tekintetben beérkezett. Nevét magasan jegyzik a galériákban és a gyűjteményekben, határokon innen és túl, tárlatai mindig eseménynek számítanak. Ő az, aki mindig tudja, mit kell tennie: mikor kell megmutatnia magát, s mikor kell visszavonulnia műtermi magányába. Mert ő nemcsak a külvilággal van pertuban, nemcsak a nézőkkel érteti meg magát könnyedén, hanem önmagával is harmonikus viszonyt ápol. Műveit, sőt, korszakait is gondosan megtervezi (egyike azon alkotóknak, akik filozófiailag, művészetelméletileg is alaposan megtámogatják, végiggondolják minden lépésüket), s bár a Győri-rajongók meglepődnek időnként a művész következő lépésén, visszamenőleg már mindenki gond nélkül be tudja építeni az új elemeket a Győri-mátrixba.

A harmincharmadik évet egy elegáns kiállítású, összefoglaló albummal (amelyben az elmúlt tíz esztendő művészi lépései dokumentálódnak világos fejezetekbe rendezve – Fitz Péter értő előszava már csak hab a tortán) és egy kellemes kamaratárlattal (a Nagymező és a Mozsár utca sarkán található kávézóban) ünnepelte a művész – legújabb képein mintha megint elmozdulna a figuralitástól a koloritás felé: végtelen kék vízen ringanak egymásra toluló vitorlásai –, ám miközben mi ezt a legújabb pályaívet konstatáljuk, ő már minden bizonnyal messze jár, ahogy szokott.

Nem titok, magam először Jolsvai kollégától hallottam Győri Mártonról. Ő a kezdetektől kíséri figyelemmel ezt az imponáló művészi utat, másfél évtizede lelkes propagátora a festőnek. Úgy tud beszélni egy narancssárga foltról fekete mezőben (a folt van ott, nem a Jolsvai kolléga), hogy Fülep Lajos megnyalhatná mind a tíz ujját. Bevallom, magam sokáig megbocsátható elfogultságnak tartottam mindezt, de ma már ugyanúgy várom Győri úr újabb lépését, mint őszülő mentorom. És ugyanúgy örülök a művész sikerének, mint ő.

Nádas Sándor

168 óra XXV.évf. 3.szám 2013. jan.17.

168 Óra online