„Harag néküli kiáltás”, kilátástalan kiállítás, örömtelen mosoly, nyugtalan elhízás, elhizódó elhúzódás. Derékszögű hullámzás, tiki taki megítélés, megítélt gazdag résélés. Odanézés meg mégsem, meg gyorsan alkalmazkodó helyzetstruktúra, vagy ha jobban tetszik állapotfelmérés.
Most egy óráig művészet vagy nem, aztán vált, aztán lép, megy, indul, felemel, leemel, meg szól, hogy szólt, de nem akkor, hanem tegnap előtt után délután fél kettőkor, hiszen korban van. Mondhatni benne van a kor, rajta kívül állón fiatalodik rá, hogy később rögtön vissza középtájba húzódjék lelkesen várva továbbra, nem tudni még kvázi sem , hogy mire. Na ja nézek, mint egy tökfejű, hogy most akkor mi van- nincs, vagy a vagy, meg aztán most akkor meg kéne pusztulni kussban. Még le tudok írni ma is, egy helytelen nyelvtani szerkezetű mondatot én is nem művészet művészet, tudatos szenvedés barátaim. Meg nem világítok gyertyával, mert egyszerű vagyok, van villanyom. Mért a te hasad ott a máj mellett mivel műtik majd meg, pattintott kovakővel?! Te igazi sírtelmiségi? Te hazug ember gaz. Ítélj, hogy ítélhess, vagy ítélj, hogy lássam, hogy egyáltalán gondolkozni próbálsz. Tetszik vagy nem morál nélkül nincs festészet csak látszólagos hierarchia, elmehetsz te bármilyen barlangba, a vetített kép olyan, mint a festék nélküli festészet, megöli a szüleit a semmit kiszolgálva, vagy csak rabszolgálvá teszi őket, átöltözteteti szerencsétleneket egy kértelmiségi szituáció érdekében, hogy meg próbáljon viselkedni jól vagy ahogy tud. Tehát nem mer megkérdőjelezni, súlyozni, mert most adódott az adód ott… Az agyas meg jön a morzsányi hatalmán pöffeszkedve és azt mondja: – Ne légy telhetetlen én is sokat szenvedek, sőt még inkább helytálló, szenved szegény most is. A Pink Floyd folyamat. Aztán besétál a hétköznap, kis cipőben. Hatalmasat lép és széttapossa az egész művészettörténetet.
Később újra indul az egész, megint elhinni, hogy hát van jelentősége, jelentős ős hősége. Kis páncél, apró kard, kicsinyke szél, szürke malom, békés harc. Nem is igazi, csak, hogy ne unatkozzon már annyira, hamár nem szállt fel a hajóra tizenhat évesen New York felé. Inkább olyan Hajas féle Lou Reed tézis, anti színesztézia hisztéria. Nekünk furcsa a rend, nekik pedig példatlan, hogy ez nekünk furcsa. Nálunk példás rendetlenségben tapsolhatunk, majd göbmölyű szájjal csodálkozhatunk a Műcsárdában a nyugati világ laza mc- ein, hogy bár street art, meg public, de a vendéglőben késsel és villával fogyaszt. Minden falatot alaposan meggondol. Nem renitens csak art- rezidens. Oly sokáig voltunk lent, hogy már nem is tudjuk milyen fent. Oly sokáig voltunk fent, hogy már nem is tudjuk milyen lent.
